hello 2022

7 okos dolog, amit ha este megteszel, a másnap jobban indul

A napot sokan azzal fejezünk be, hogy leülünk a tv elé vagy mobilozni, későig ébren vagyunk, és minden napközbeni stresszt magunkkal viszünk az ágyba. Ezzel azonban szinte biztosan azt érjük el, hogy a másnapunk kapkodó, idegességgel teli lesz, és szinte biztosan kudarcba fullad. 

Pedig ha beiktatunk az életünkbe néhány új szokást, és megfelelő dolgokat teszünk lefekvés előtt, sokkal rugalmasabb, gördülékenyebb és kiegyensúlyozottabb lesz a reggelünk – és vele együtt az egész napunk is.

Készítsük elő a reggelit
A reggel egyik legtöbb időt igénylő elfoglaltsága a reggeli elkészítése, ami azt jelenti, hogy sok ember azért, hogy időt spóroljon, kihagyja a reggeli étkezést, és csupán egy csésze kávét fogyasztva rohan el otthonról. Ezt mindenképpen jó megváltoztatni, hiszen az egészséges reggeli elfogyasztásának előnyei jól dokumentáltak. Például, aki reggelizik egész nap energikusabbnak fogja érezni magát.

A reggeli étkezés időtartama rövidebb lesz, ha este amit lehet előkészítünk. Így nem kell lemondanunk róla.

Készítsük elő a másnapi ruháinkat
Értékes időt takaríthatunk meg reggel, ha előző este választjuk ki a másnapi ruhát. Győződjünk meg róla, hogy minden vasalva van, és készen áll a használatra. 

Készítsünk össze mindent az ajtó közelébe, amire szükségünk lesz
Csomagoljunk be a táskába vagy aktatáskába mindent, amit másnap vinni akarunk. Ezután tegyük az ajtó mellé. Legyen a táskában pénztárca, iratok, zsebkendő, toll és minden amire nap közben mindenképpen szükség lesz.
Ha minden mindig össze van készítve, reggel nem kell össze-vissza felesleges köröket téve rohangálni, hogy mindent összeszedjünk.

Lefekvéskor gondoljuk át a napot
Valószínűleg mindenki hallott már róla, hogy néhány perces naplóírás jó módja a nap indításának. A reggeli napló írása sok ember rituáléjának része. Azonban az is jó szokás lehet, hogy este írunk naplót, vagy legalább néhány percet szánunk arra, hogy átgondoljuk a napunkat.
– Mit csináltam ma?
– Mindent megtettem, amit elterveztem?
– Mi volt jó? Mi nem volt jó?
– Hogyan lehet a holnapi napom jobb?

Minden este törekedjünk arra, hogy felidézzük és átgondoljuk a nap folyamán történt jó pillanatokat. Ez segít abban, hogy az agyunk ráhangolódjon a jó dolgokra. Ha minden este egy kis időt töltünk a napunk pozitív eseményeire összpontosítva, és örülünk ezeknek, akkor boldogabban, nyugodtabban fekhetünk le aludni, és jobban kipihenjük magunk.

Tervezzük meg fejben a következő napot
A legjobb módja annak, hogy napközben optimális eredményeket érjünk el, ha előző este megtervezzük a napunkat. Ha nincs tervünk, akkor a napot azzal töltjük, hogy mások szükségleteire reagálunk, ahelyett, hogy a napunkat arra használnánk, hogy a saját napirendünk pontjait pipálnánk ki.

Ha lefekvés előtt leírjuk, mit kell elvégeznünk másnap, akkor alvás közben a tudatalattink azon fog dolgozni, hogy amit leírtunk, megtörténjen. Nem kell a listát túlzásba vinni. Elég, ha egy jegyzetlapra leírjuk a másnap elvégzendő három legfontosabb dolgot.

Olvassunk lefekvés előtt 15 percet
A sikeres emberek olvasnak. Az olvasás kognitív stimulációt ad, tájékozottabbá tesz, bővíti a szókincset, javítja a fókuszt és a koncentrációt. 

Az üzletközpontunk kínálatában számtalan regény, önismereti könyv, útikönyv és sok más érdekes olvasnivaló is kapható, amiket lefekvés előtt át lehet lapozni. Térj be hozzánk!

Időben feküdjünk le
Ha korán lefekszünk, könnyebb lesz reggel felkelni és lendületesen kezdeni a napot. A legtöbb felnőttnek körülbelül hét óra alvásra van szüksége minden éjszaka. Ha kiszámoljuk, hogy mikor kell ébrednünk, beállíthatunk egy rendszeres lefekvésidőt, hogy eleget aludhassunk.

Ha tíz percet a lazításra is szánunk közvetlenül lefekvés előtt, akkor sokkal gyorsabban fogunk tudni elaludni, és az alvás minősége is jobb lesz. Lazítani lehet relaxációval, légzőgyakorlattal, meditációval esetleg jógával. A lényeg, hogy ellazulva, a másnapra felkészülten térjünk nyugovóra, így rohanásmentes, stresszmentes lesz a következő napunk.