hello 2022

Szokások, amiktől sikeres lehet egy év

Az új év új kezdet és új lehetőség arra, hogy mindennapi szokásainkon javítsunk – elhagyjunk számunkra károsakat és felvegyünk újakat, hasznosokat.

Vannak általános szokások, amiket év elején mindenki megfogad (és a legtöbben el is bukják), és vannak olyan szokások is, amik sikeressé tehetik az életünket. Ezek napi szintű megvalósítása gyakorlást igényel, de csak rajtunk múlik az eredmény. Ha odafigyelünk, hogy ne fogyjon el a lendületünk, és kitartóan, apró lépésekben haladunk a cél felé, ha el tudjuk fogadni, hogy az életünk olyan, amilyenné mi magunk alakítjuk, akkor meg tudjuk őrizni az egyensúlyt és a békét napi szinten, és sikeressé tehetjük a mindennapjainkat.

De vajon mik azok a szokások, amiket érdemes alkalmaznunk a siker érdekében?

Keljünk korán és kezdjünk minden napot 5 perc önmagunkra szánt idővel
Kis dolognak tűnik, de nagyon hasznos, ha a napot korán, és nem kapkodva, rohanással, hanem 5 perc nyugalommal kezdjük. Egy kávé vagy egy tea egyedül, mielőtt a család felébredne, sokszor felbecsülhetetlen. 5 perc, hogy nyugodtan átgondoljuk az előttünk álló napot, már fél siker. Ez a sikerszokás sok más sikerszokást szül, főleg ha bölcsen használjuk a koránkeléssel, nyugalomban töltött többletidőnket.

Ne tegyünk semmit haragból, bosszúból
Tetteinkért, reakcióinkért csakis mi vagyunk a felelősek. Érdemes odafigyelni arra, hogy bármit is válaszolunk vagy teszünk, az indítékunk ne harag vagy bosszú legyen, mert ezeket a cselekedeteket később könnyen megbánhatjuk, és károsak lehetnek ránk nézve.

Emlékeztessük önmagunk, hogy csakis a saját tetteinket irányíthatjuk
Az életben, bár szeretnénk, nagyon sok mindenre nincsen hatásunk, nem irányíthatjuk. Se az időjárást, se más emberek viselkedését. Még a gyerekeink viselkedését sem. Csakis a saját életünkre van hatásunk. Mások életéért nem vagyunk felelősek, legfeljebb mutathatunk határokat, példát. Ha el tudjuk fogadni, hogy mások tetteiért nem vagyunk felelősek, az sok energiát spórol meg saját magunk számára, amit önmagunk fejlődésére, sikeresebbé tételére fordíthatunk. A sikeres emberek mindig önmagukba fektetnek, fogjuk fel ezt is úgy, mint befektetést- saját magunkba.

Készítsünk listát a céljainkról
Sokan vannak, akik nem pazarolnak időt arra, hogy álmaikat, céljaikat papírra vessék. Mások pedig azért nem írják le őket, mert félnek szembesülni a kudarcukkal, ha nem sikerül elérni a kitűzött célt. Pedig a kudarc is tanulási tapasztalat, és nincs okunk félni tőle. Tény az is, hogy a célokat leíró emberek 50%-a eléri azokat, mert ha leírjuk, akkor lesz róla valami kézzelfogható és valós, ami motivál. Tegyük ki jól látható helyre, hogy emlékeztessen, és nézzünk rá havonta. Az elért kisebb lépéseket pedig feltétlenül ünnepeljük meg, mondjuk valami szuper ruha megvásárlásával, hiszen ezek a kis lépések visznek minket tovább, hogy végül elérjük, amit akartunk.

Működjünk együtt másokkal
A legtöbb sikeres ember arra törekszik, hogy mindenki számára előnyös megoldásokat hozzon létre. Érdekeltek a valódi érték cseréjében, a legjobb eredmények megteremtésében. A sikeres emberek szokásai közé tartozik, hogy ismerik saját erősségeiket, és tudják, hogy a másokkal való együttműködés, akik eltérő készségekkel, képességekkel és technikákkal rendelkeznek, segíthet egy közös cél elérésében. Ha sikerül felismernünk saját korlátainkat, és együttműködnünk másokkal, az garantálja a személyes sikerünket.

Olvassunk minden egyes nap
Az olvasás, amellett, hogy remek szórakozás, különböző perspektívákat adhat, segíthet átgondolni az olvasottakat, és drasztikusan javíthatja olvasási és kommunikációs készségeinket. Olyan szokás, ami mindenképpen sikeresebbé tehet bennünket. Ezenkívül természetesen még a világ legsikeresebb embereinek is szükségük van néha egy kis szünetre. Erre a szünetre is kiváló egy könyv, mert pihenés közben is bővülhet a tudásunk, tornázhat az agyunk.

Menjünk minden nap a természetbe
Testünk, lelkünk és egészségünk szempontjából is fontos szokás, amit érdemes elkezdeni egy sikeres évhez, ha minden nap szánunk időt arra, hogy egy kicsit kimenjünk a természetbe. Van valami varázslatos a természetben. Az okostévék, táblagépek, PC-k világába néha könnyű belemerülni. Ezért fontos ennek ellensúlyozására utazni vagy a természetben tölteni egy kis időt, és emlékezni arra, milyen szép is lehet a minket körülvevő világ. 

Ha te is sikeresebb évet szeretnél, építsd be ezeket a szokásokat az életedbe. meglátod, meg fog lepni a változás.