TERET ADUNK
a csodáknak
Hogyan változtasd otthonod karácsonyi csodaországgá?
Meggyújtottuk az adventi koszorú második gyertyáját, itt az ideje, hogy – ha még nem tettük – ünnepi ruhába öltöztessük, feldíszítsük otthonunk. Mielőtt azonban elkezdenénk a szokásos karácsonyfa és koszorú kombinációkat, kérdezzük meg magunktól: vajon mit lehetne idén csinálni, hogy egy kicsit más legyen a dekoráció? Hogyan lehetne valódi csodaországot létrehozni az otthonunkban?
Természetesen nem kell elfelejteni a nagy klasszikusokat sem. A fenyőágak a kiemelkedő helyeken, a koszorú az ajtón, a gyertyák a párkányokon most sem hiányozhatnak, de ezeken kívül néhány aprósággal még emelhetjük az otthonunk ünnepi hangulatát.
Válasszunk egy színtémát
Az ünnep színei a hagyományos piros, fehér és zöld vagy a szupermodern monokróm színkombináció. Idén válasszunk fő színt, hiszen a színtéma kiválasztása tökéletes kiindulópont lehet, és egyben jó szolgálatot is tehet, hiszen a témához való ragaszkodás például nagyszerű (és alattomos) módja annak, hogy elkerüljük a nagynéni vagy távoli ismerősök ragacsos, kézzel készített lila csecsebecséit. Hiszen azt nekik is meg kell érteniük, hogy ezek most nem illenek bele a színvilágba.
A színhez hozzárendelhetjük a gyertyák, párnák, takarók, de még a karácsonyfa díszeinek színét is. Sokan szeretik a tarka vidámságot, ám mindenképpen érdemes egyszer kipróbálni azt, hogy mindent egy színnek rendelünk alá – igazán remek hangulatot ad a végeredmény.
Díszek, amelyek behozzák az otthonunkba a természetet
A télnek is megvan a maga természeti szépsége, miért ne használnánk fel egy csodaszép asztali dekorációhoz? Gyűjtsünk össze néhány fenyőtobozt, fenyőágat, tiszafa-ágat, esetleg makkot, bogyókat, tegyük bele ezeket egy gyönyörű üvegedénybe, hogy a természet teljes egészében beköltözzön otthonunkba.
Használjunk ételt dekorációként
Van olyan személy, aki nem szereti a mézeskalács házat? Ünnepi megjelenésű, csodálatos az illata, és ha a karácsonyi vacsora megég, legalább van mit enni, és a vendégek nem fognak éhezni. A bejgli, habcsók, szaloncukor is kiválóak dekorációnak. Persze azt senki nem garantálja, hogy lépten-nyomon járva nem fogy a mennyiségből egy kicsi.
Legyen hó
Oké, lehet, hogy nem hó, de nézzen ki úgy, mintha az lenne. Fűzzünk fel egy kis pattogatott kukoricát és lógassuk le a mennyezetről, vagy lógassunk kivágott hópelyheket, ezüstösen csillogó csecsebecséket a fejünk felett, az ablakokban, hogy varázslatos téli csodaországgá varázsoljuk az otthonunk. A gyerekek garantáltan imádni fogják, de a felnőtteknek is felvidítja a napjait a lebegő dekoráció.
Ha van rá lehetőség, égjen a tűz
Nincs hívogatóbb és megnyugtatóbb, mint egy lobogó, pattogó tűz egy hideg, téli éjszakán. Aki megteheti gyújtson be a kandallóba, aki nem, néhány gyertyával teremtsen hangulatot. A legjobb az egészben, hogy ezek a pislákoló lángok elvarázsolják a vendégeket, és csendes elégedettségbe ringatják őket, így nem lesz szükség fájdalmas kis beszélgetésekre – ez mindenki számára előnyös!
Tegyük a karácsonyt a levegőbe is
Az ünnepi illatok biztos módja annak, hogy mindenki vidám hangulatba kerüljön. Ezt már megalapozza, ha süteményt sütünk, de a fahéj, vanília, sült gesztenye, fenyő, narancs illata is azok közé tartozik, amik hangulatba ringatják az embert.
A karácsony teli van csodákkal. Megteremthetjük az otthonunkban, megteremthetjük a lelkünkben.