TERET ADUNK

a sulik sztárjainak

5 tipp, hogyan keltsünk jó benyomást

Kezdődik a tanév. Ez a gyermekeknek és a szüleiknek is számtalan változást hozz a nyárhoz képest, hiszen mindenkinek vissza kell rázódni a pörgős mindennapokba.

Reggel korán kell kelni, időre kell elkészülni és indulni. Meg kell ismerkedni új tanárokkal, diákokkal, a szülőknek csakúgy, mint a gyerekeknek.

A rengeteg újdonság mind új kihívásokat támaszt elénk, amiknek meg kell felelni. Egyik ilyen, hogy meg kell találni a közös hangot a számunkra idegen emberekkel. Ehhez pedig nem árt az első, jó benyomás.

Vannak, akik természetüknél fogva szimpatikusabbnak, karizmatikusabbnak és magabiztosabbnak születnek, és ezeket a tulajdonságaikat ki is használják, mikor új emberekkel ismerkednek. Szerencsére ezek a tulajdonságok fejleszthetők, így aki nem olyan szerencsés, hogy remek karizmával szülessen, az is tud tenni azért, hogy jó benyomást tegyen környezetére, magabiztosabb és kedvesebb legyen.

Üdvözlés
Az első benyomás ereje jól ismert. Az, ahogyan bemutatjuk magunk valakinek a találkozás első két percében, maradandó hatással lehet a további kapcsolatra.

Ha az üdvözlésnél mosolygunk, sokkal kedvezőbb benyomást alakíthatunk ki magunkról. Az is jó fényt vet ránk, ha tudunk beszélgetni, és az első másodpercek nem kínos hallgatással telnek. Még ha csak az időjárásról beszélünk, az is jobb, mint a kellemetlen csend.

A név
Sokan elfelejtjük a másik nevét, mikor bemutatkozik. Ha nem akarunk emiatt kínos szituációba keveredni, két trükkel is próbálkozhatunk. Az egyik, hogy a várható bemutatkozás előtt magunkban kiadjuk a parancsot az agyunknak: ,,emlékezz a nevére”. Furcsa módja a memorizálásnak, de beválik. A másik trükk az, ha az első beszélgetés során többször is kimondjuk a nevet, hogy rögzülhessen.

Legyünk jó beszélgetőpartnerek
Az első benyomást nagy mértékben javíthatja, ha érdekes beszélgetőpartnerek vagyunk, akivel jó beszélgetni, de aki tud hallgatni is. A teljes jelenlét az, ami jó beszélgetőpartnerré tehet. Azaz az, hogy látszik, tényleg odafigyelünk arra, amit a másik mond, nem szólunk bele a mondandójába, nem szakítjuk félbe, nem ítélkezünk. A mondandó végén visszakérdezhetünk vagy összegezhetünk, ami egyérelműen jelzi, odafigyeltünk a másikra.

Mindannyian szeretjük, ha meghallgatnak minket. Ha ismerkedésnél mi ugyanezt megtesszük másokkal, biztosan jó benyomást keltünk.

Testbeszéd
Nem csak a verbális, hanem a nonverbális kommunikáció is nagyon fontos az élet minden területén, így egy új közösségben, ismerkedésnél is.

Ha a gyermek például új közösségbe megy iskolakezdéskor, a testbeszéde sokat segíthet neki. Egyes testtartásokkal magabiztosabbnak láttathatja magát, míg, ha behúzza a nyakát, átkulcsolja magát a karjával, vagy védekező pózt vesz fel, azzal elárulja bizonytalanságát.

Az önbizalom csendes kisugárzásának egyik módja a szemkontaktus is. Ám ha ettől rosszul érezzük magunkat, az is megoldás lehet, ha a szemek közé, a beszélő orrának tetejére nézünk. 

Az azonnali karizmanövelés érdekében az is jó megoldás lehet a beszélgetésnél, ha finoman tükrözzük beszélgetőpartnerünk testbeszédét. Ez lehetővé teszi mások számára, hogy kényelmesebben társalogjanak és megnyíljanak előttünk.

Fontos az önazonosság, valódiság
Általánosságban elmondható, de igaz az első benyomásra is, hogy az őszintén boldog, optimista és magabiztos embereket mindenki gyorsabban kedveli meg. Ez persze rossz hír azoknak, akik inkább pesszimista és morcos embereknek tartják magukat, ám, még mindig kedvezőbb a valódi énünket felvállalni, mint eljátszani a hamisságot. A kényszermosolyt mindenki azonnal érzékeli, és az első benyomás a hamisság, hazugság lesz, ami sosem kedvező.

Belépni egy új közösségbe sosem egyszerű. Legyen szó új iskoláról, új munkahelyről vagy egy új közösségről, mindig megmérettetünk. Ám ha udvariasak, érdeklődőek és önazonosak tudunk maradni, nagy baj nem történhet.